Bartus Miklós 2018. augusztus 2-án tért örök nyugalomra 79 évesen. A 19-szeres magyar bajnok síző sportolóként is sokat adott hazánk hírnevének. A Budapesti Honvéd versenyzője volt, majd miután abbahagyta a sportolást, edzőként adott át tudást azoknak, akik síelni tanultak nála. Nemcsak olyanokat tanított a sízésre, akik el akarták sajátítani a téli sport lényegét, hanem síoktatóknak is szívesen adta át a szakmai tudást.

A magyar sítörténelembe mindenképp jegyzik Bartus Miklós nevét, hiszen eredményein túl igen nagy tudású mégis szerény alakja.

Tiszteletére emléktáblát avattak a Normafa Síháznál. Az emléktábla ünnepélyes avatására 2018. november 25-én, esős vasárnap délben került sor. Bár az idő úgy tűnt, hogy nem kegyes a megemlékezni kívánókkal, ennek ellenére a családtagokon kívül sok kolléga, tanítvány tette tiszteletét. A Síoktatók Magyarországi Szövetsége nevében és egykori tanítványa is szavakba foglalta, hogy mit adott a sí sportnak és a síelni tanulóknak Bartus Miklós. Az emléktábla avatása után egy tölgyfát is elültettek a mesterre emlékezve.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: xsports.co.hu | képek: pixabay.com