Összesen 94 férfi és 77 női ultrafutó állt rajthoz, a rendelkezésükre álló 24 órás időtartam alatt kellett minél nagyobb távot megtenniük a kijelölt 1120 méteres pályán. Az éles fordítók és a pályán futó sok versenyző nehezítették a teljesítést, valamint a hosszú, csaknem 13 órán át sötétben történő futás sem könnyítette meg a résztvevők dolgát.

A viadalon nemcsak egyéni, hanem nemenként csapatbajnoki címet is hirdettek: minden nemzet három legjobban szereplő futójának eredményét összeadták, ez döntötte el, ki lesz csapatban az Európa-bajnok.

A magyar együttes tagjai jól kezdtek, ám a 24 óra során több holtponttal, gyomorproblémával és egyéb, nem várt gonddal kellett megküzdeniük, több-kevesebb sikerrel. Összességében azonban elmondható, hogy minden futó kihozta magából a maximumot az adott helyzetben, és mindent megtett azért, hogy a lehető legjobb eredményt érhesse el a címeres mezt viselve.

Belej-Fekete Bálint sokáig a 2–4. helyen haladt, ám később nem várt problémák miatt 130 kilométernél ki kellett állnia. Mazur Béla számára sem alakult problémamentesen a futás, ő a középmezőnyben fejezte be a 24 órát, sajnos az egyéni csúcsát nem sikerült megközelítenie, 196.064 kilométert tudott futni.

Csécsei Zoltán a versenyzése során már többször jól bevált taktikát alkalmazta: a középmezőnyben haladt sokáig, majd fokozatosan jött fel, végül legjobb magyarként, egyéni csúcsától alig elmaradva a 12. helyen zárta az Európa-bajnokságot 241.410 kilométerrel. Zahorán János végig stabil futással a 36. helyen végzett, 210.930 kilométerrel.

A hölgyek között Lubics Szilvia érte el a legjobb eredményt 224.106 kilométerrel, a 9. helyet szerezte meg elszánt versenyzéssel. Húga, Vágó Boglárka végig stabil futással, 211.037 kilométerrel a 20. lett, Kádár Kitti is több mint 200 kilométerig jutott, ő a 28. helyen végzett 203.532 kilométerrel. Makai Viktória gyomorgondok és térdsérülés miatt sajnos nem tudta befejezni a versenyt, 182.457 kilométert tett meg, Elek Dóra pedig 179.474 kilométerével a 47. helyen zárta a 24 órás Eb-t.

A mieinktől ahhoz, hogy csapatszinten dobogóra kerüljenek, egyéni csúcsokra, vagy ahhoz közeli időkre lett volna szükség. Végül a hölgyek az előkelő 5. helyet szerezték meg, míg a férfiak a 10.-et.

A nőknél a svéd Maria Jansson minden idők harmadik legjobb 24 órás eredményével, egyben Európa-rekorddal győzött, 250.647 kilométert futott. A férfiaknál a brit Dan Lawson 261.843 kilométerrel lett Eb-aranyérmes. Csapatban a férfiaknál Franciaország nyert 763.291 kilométeres összteljesítménnyel, a nőknél pedig Lengyelország 701.429 kilométerrel.

A 2016-os 24 órás Európa-bajnokság végeredménye magyar szempontból:

Nők:

9. Lubics Szilvia 224.106 km

20. Vágó Boglárka 211.037 km

28. Kádár Kitti 203.532 km

45. Makai Viktória 182.457 km

47. Elek Dóra 179.474 km

Csapat: 5. hely, 638.675 km

Férfiak:

12. Csécsei Zoltán 241.410 km

36. Zahorán János 210.930 km

55. Mazur Béla 196.064 km

81. Belej-Fekete Bálint 130.475 km

Csapat: 10. hely, 648.404 km

(Forrás:xsports.com,nso.hu/Fotó: