Amit pedig nagyon sokszor használ az ember, az előbb vagy utóbb elhasználódik. Egy mozgó alkatrészre ez különösen igaz lehet. A gördeszka csapágyai valameddig működőképesek, de egy idő után egyre több lesz a meghibásodás. Sokan ekkor egyszerűen vesznek egy új csapágyat és a hiba le van tudva. Mások inkább a megelőzésre törekednek, így rendszeresen tisztítják a csapágyakat. Ez utóbbi felfogás költséghatékonyabb is, minimális időráfordítás esetén annyira meg lehet kímélni így a csapágyakat, hogy az élettartamát is meghosszabbíthatjuk. Amúgy sem érdemes a szerencsére bízni magunkat. Használat során ugyanis megszorulhatnak a csapágyak, és abból óriási bukás és/vagy még nagyobb kárt tehet a deszkában.

A csapágyakat jobb tehát kezelésbe venni. A longboard csapágyak esetében porvédőt alkalmaznak, de ezek lehetnek zártak és műanyag porvédősek is. A zárt eleve nehezebben koszolódik, hiszen éppen ez a lényege, de ennek ellenére egy idő után bejuthat a szennyeződés. Ha ez megtörténik, akkor nehezebb a hatékony kitakarítása. Sőt, az is előfordulhat, hogy takarítás során annyira megsértjük, hogy használhatatlanná válik. Ami az előnye, épp az válhat hátrányává is.

A műanyag porvédős csapágy a zárttal szemben könnyebben koszolódik, azonban annak kitakarítása lényegesen egyszerűbb.

A hatékony tisztítás során olyan anyagot érdemes használni, ami oldja a zsírt, így előszeretettel alkalmazzák a féktisztító spray-t, a WD40-et és a porvédő eltávolítása után magát a porvédőt és a csapágyakat is meg lehet tisztítani (műanyag porvédő esetében célszerűbb). Dönthetünk úgy is, hogy a csapágyakat magában a folyadékban, zárható edénybe helyezve áztatjuk. Főleg a zárt csapágyak esetében hatékony.

Ha a tisztítás készen van, akkor meg kell száradniuk a csapágyaknak és csak ezután kerülhet sor a kenésre. Kenésre olyan anyag alkalmas, amely csökkenti a belső súrlódást, de elviseli a hőtermelést is, így az lehet motorolaj, gépzsír, de ha áldozunk a deszkánkra, akkor erre már speciális terméket is gyártanak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: xsports.co.hu | képek: pixabay.com | videó: https://www.youtube.com/watch?v=mEkAeVVivK8