Még a drezdai verseny férfi 1000 méteres selejtezőjében úgy elsodorta pályatársa, hogy esése közben megsérült. Habár azonnal felpattant, de a versenyszámot befejezni nem tudta. Ami nagyobb gondot jelent az, hogy bal kézközépcsontja több helyen is eltört. A fiatal olimpiai rövidpályás gyorskorcsolyázónk kezét azóta már megműtötték. A sérült csontokat hat csavarral rögzítették és jó darabig így maradhat. Sőt, aktív versenyzői élete alatt lehet, hogy végig bent maradnak a csavarok.

Egy időben még volt arról szó, hogy a fiatal versenyző szervezete gyorsan regenerálódhat, és így esélyes lehet részt venni a március 8-10-e között Szófiában megrendezésre kerülő rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon.

Az orvosi véleményt figyelembe véve a döntést a versenyző és az edzők hozták meg. Mivel Liu Shaoang, becenevén Ádó még olyan fiatal, hogy sok világbajnokságon indulhat, a hosszú távú jövőben gondolkodva inkább kihagyja a márciusi vb-t.

Szerencsére fájdalommal nem kell küzdenie a fiatal sportolónak, és habár az idény véget is ért, edzésben tartja magát. Könnyített rögzítést kapott a kezére és a vb-n megmérettető társainak segít a felkészülésben.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: xsports.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)