A magyar szövetség (MSBSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint az Alpe di Siusiban (Seiser Alm) rendezett versenyen a 16 hónapja sípcsonttörést szenvedett magyar sportolónak a második menete volt az erősebb, sokáig a még finálét jelentő hatodik helyen állt, végül azonban a hetedik helyre szorult és éppen lemaradt a döntőről.

"Örülök a hetedik helynek, persze jó lett volna a döntő. A célom nem az eredmény volt, hanem hogy egy hibátlan menetet tudjak produkálni. A trükköket is úgy válogattam össze, hogy ez inkább egy biztonsági menet legyen" - nyilatkozta Gyarmati, aki súlyos sérülése miatt a phjongcshangi téli olimpiáról is lemaradt, mivel éppen a kvalifikációs évet kellett teljes egészében kihagynia.

A világkupa-győztes Gyarmati Panka mellett volt még egy magyar érdekeltje a viadalnak: a férfiaknál Fricz Botond a 30. helyen végzett.

Az időjárás nem volt kegyes az indulókhoz, a selejtezőben rengeteg volt a kényszerszünet. Az első menet után a másodikat eleve csak nagy csúszással tudták elkezdeni, a forduló közben pedig többször is fél óráig állt a viadal.

(Forrás:xsports.hu, mti/Fotó: Gyarmati Panka Facebook)