Valter Attilára is ólomsúllyal nehezedett a verseny, de a nyomás hatása nem bénította le, hanem nyertessé tette. A hegyi pontversenyt megnyerő és a magyar versenyzők között is legjobbnak bizonyult Valter Attila még most próbálja meg felfogni, hogy milyen nagy dolgot ért el. Habár erre és így készült fejben is, azért a megvalósítás során bármi közbejöhetett volna, de szerencsére fizikálisan is tudta hozni a sportoló a maximumot.

Már tavaly is közel volt a győzelem Valter számára, hiszen akkor összetett harmadik helyezést ért el. A magyar versenyző már nagyobb körversenyekre feni a fogát. Mindig nagyobb célokat kíván kitűzni, így a La Fleche Wallonne, majd a Giro vagy a Vuelta is tervbe van véve.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!