Bátorfi Béla, a szövetség elnöke a szombati sajtótájékoztatón először arról beszélt, hogy 2017 is eredményes év volt a hazai triatlon számára, hiszen a magyar versenyzők olimpiai számban összesen öt Európa-bajnoki dobogós helyezést értek el. A sportvezető külön kiemelte, hogy Bicsák Bence az U23-as korosztályban lett a kontinens legjobbja, míg a Mátyus Lili, Soós Gergő, Putnóczki Dóra, Lehmann Csongor összeállítású junior mix váltó szintén Eb-aranyérmet nyert. Az elnök megemlítette még a riói paralimpián egyetlen magyar triatlonosként szerepelt Boronkay Pétert, aki 2017-ben a terep- és középtávú versenyben lett Európa legjobbja, s így egyike annak a három versenyzőnek, aki még esélyes az Év fogyatékos férfi sportolója címre.

Bátorfi Béla beszámolt arról a jelentős sportdiplomáciai sikerről, hogy Magyarország újabb két kiemelkedő nemzetközi triatlon verseny rendezési jogát nyerte el. Idén augusztus 24-én és 25-én Székesfehérvár rendezheti meg az Európai Triatlon Szövetség által kiírt ETU Triatlon Európa-kupát, míg 2020-ban Kecskemét lehet a házigazdája az egyetemi triatlon világbajnokságnak.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint fantasztikusan jó úton halad a magyar triatlon.

„Tavaly a magyar fiatalok az U23-as és a junior Európa-bajnokságon, valamint a hazai világkupán is megmutatták, hogy erős a sportág utánpótlása. A tiszaújvárosi világkupán személyesen is meggyőződhettem a kiváló szervezésről, vendéglátásról, valamint szakmai munkáról” – fogalmazott a MOB elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy Sydney óta minden ötkarikás játékokon szerepelt magyar triatlonos, az eddigi két ifjúsági olimpián pedig egy arany- és egy ezüstérmet nyertek a magyar fiatalok.

Kulcsár Krisztián Sárfalvi Péterhez, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárához hasonlóan minden támogatást megígért a triatlonosoknak a tokiói olimpiára való felkészüléshez.

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere úgy vélekedett, a triatlon Európa-kupa méltó zárása lesz annak a nyári sportdömpingnek, amely a Gyulai Memorial atlétikai versenyből és a felnőtt öttusa Európa-bajnokságból áll össze a városban. Hozzátette: egymilliárd forintos keretből rehabilitálták annak a tónak a környezetét, ahol a nyári triatlon Ek úszóversenyét fogják majd megrendezni.

A sajtótájékoztatón sok szó esett a 2020-as tokiói olimpiáról is, amelynek műsorára az egyéni viadalok mellett új versenyszámként a mix váltó is felkerült. Az ötkarikás kvalifikáció idén május végén kezdődik, s két éven tart majd. Bátorfi Béla szerint a junior mix váltó tavalyi Eb-címe alapján a magyar triatlonosok pontszerzésre is esélyesek lehetnek a Japánban sorra kerülő nyári olimpián.

Lehmann Tibor, a szövetség szakmai alelnöke elmondta, a kvalifikációs versenyeken igyekeznek majd mindig a legerősebb összetételű mix váltót elindítani, mert ott nagyobbnak tűnik az esély egy jó helyezés elérésére. Ha ugyanis a váltónak sikerül kiharcolnia a részvételt, akkor az a két férfi és két női versenyző az egyéni versenyben is indulhat a játékokon, fordítva azonban ez nem igaz. Elhangzott még, hogy összesen 40 kvalifikációs viadal lesz Tokióra, ezekből mindenkinek a 12 legjobb eredmény számít majd be, de évente legfeljebb hetet lehet figyelembe venni.

(Forrás:xsports.hu, mti/Fotó:twitter, pinterest, ogena.net)